Talán 10 évvel ezelőtt (de lehet, hogy 15?) ilyenek voltunk. Az általános iskolában a teremben osztályfőnöki óra került megtartásra, majd a csoportkép a könyvtárban készült.
Megvan az időpont és a program vázlatosan.2011. október 08-án, szombaton lesz a találkozó.Program*17.00 találkozó a Református Templom előtt17.15 menet a temetőbe, Péntek Gyula sírjánál megemlékezünk azokról, akik már nem tudnak eljönni18.00 találkozás a…
Itt látható, kik próbáltak meg minket nevelni, kik azok, akik vették a fáradságot, hogy tudásukat átadják, vagy megtanítsanak minket arra, hogy önmagunk legyünk, esetleg pont ne azok legyünk, amik lennénk.
5 évvel ezelőtti találkozóról vannak képeim. Előkerestem őket, majd csinálok belőlük egy galériát. Addig is nézzük a ballagási meghívót, és az általa nyújtott adatokat, tudott vagy feledett emlékeket. Hát látszik, nem egy mai gyerek :-) Tényleg 30 éve volt, de…
Péczka Jutka felhívott, hogy megint évfordulóhoz értünk. Kerek, talán 30 év?Attól függetlenül, hogy ilyen öregek vagyunk, talán lépést kéne tartani a kor vívmányaival. Valaki okos (már nem emlékszem ki is volt, de biztos egy feltaláló, tudós a számítástechnikai…